(Ki)hallgatva kismamák beszélgetéseit, "egyben vagytok még?", "fáj a pocakunk", "nő a fogunk" s alkalmazva e tapaszatalatokat, mondhatom "egyetemisták lettünk"...
Van léc, amelyik leesett, van, amelyik rezgett, de van, amelyiket sikeresen vettünk: nagyfiunk ELTE-polgár lett.
Végigizgultunk pár hónapot. Bár igazán nem volt miért. A gyerekeket kicsi koruktól abban a szellemben neveltük, hogy egy egyetemi diploma a belépő. Az alap. Ahogyan az angol nyelvet sem tekintettük sohasem igazán elérendő célnak. Nem, az angol csak egy eszköz, amelyet meg kell szerezni, hogy a célok elérhető közelségbe kerüljenek. A jogosítvány is "csak" ennyi, semmivel sem több. Az érettségi meg egyenesen a szükségtelen rossz, egy állomás, ahol egy pillanatra megpihenünk és megyünk tovább: félúton vagyunk.
Nem tudjuk igazán, mire jó egy ELTE magyar szak. Első lépésnek azért megteszi...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése