Sárkányröptetés

Elrepült...

Kiröppen a fóka a fészekből, mondják, amikor a gyerekek önálló életösvényre lépnek.

Nagyfiam is elröppent. Életében először.

Nem volt egy könnyű menet... Akart is, meg nem is. A végén már én küldtem. Menjen s ha tetszik neki, maradjon (bocs skacok, ott túl a kétharmadon, bocs skacok, kik szinglin vagy egygyerkőccel a magyar fogyásán keseregtek...).

S ment. Majd mesél, remélem.

Ami engem lenyűgöz, nap mint nap, a világ összezsugorodása. Itt ülök a puszta közepén, európai szemmel is város, ami legközelebbi, 350 km-re van tőlem. De itt ülök a szobámban, vasárnap délután, időzónákon át és megveszem fiamnak a repülőjegyet. Feleségem otthon kinyomtatja, fiam meg gépre száll és huss! Nincs izgalom heteken át, mit és miért. Ülök a gép előtt, pillanatok alatt ajánlatok tucatjait böngészem, elemzem, majd rendelek és fizetek. Reptéri traszfert, London-Glasgow vonatot keresek, jegyet veszek rá, előre.

S fiam megy, repjegyet otthon nyomtat, Luton-ról a Baker Street-re a bejutást már maga intézi, kifizetett vonatjegyét csak felveszi az Euston-on. És fél nap alatt ott van, az idegenben, egy szál hátizsákkal, egy laptoppal.

Na jó, van egy kapcsolat. Valaki, akit sohasem látott, akivel pár szót, ha beszélt. De azért idegen. Idegen ország, környezet...

Már csak az ELTE-év halasztását kell megoldani, ha nagyon megtetszene neki a skót vidék, élet, lehetőségek...

Mert menni kell...